Négy férfit fogott el az északmacedón rendőrség terrorizmus gyanúja miatt
Amennyiben a férfiakat bűnösnek találják, az északmacedón törvények szerint nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Harminckétezer módosító indítványt nyújtottak be az új nyelvtörvény tervezetéhez Macedóniában.
Rekordmennyiségű, több mint 32 ezer módosító indítványt nyújtott be a macedón ellenzék az új nyelvtörvény tervezetéhez, amelyről hétfőn tárgyalnak a szkopjei képviselők – jelentette a macedón sajtó. Az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt a macedón parlament január 11-én fogadta el, ám Gjorge Ivanov államfő egy héttel később bejelentette, nem írja alá a jogszabályt, hanem visszautalja azt a képviselőháznak, hogy újra tárgyaljanak róla.
A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) az első voksolást bojkottálta, most pedig több mint 32 ezer módosító indítványt nyújtott be a javaslathoz, mert véleményük szerint a jogszabály szövege alkotmányellenes és diszkriminatív a macedón nyelvvel szemben. A jobboldallal szimpatizáló köztársasági elnök ugyanezzel indokolta azt, hogy nem írta alá a törvényt.
Mivel a törvény szerint egy-egy módosító indítvány ismertetésére három perc áll a képviselők rendelkezésére, a több mint 32 ezer módosító indítványról akár 145 napon át is vitázhatnak a macedón honatyák. Az új törvény szerint az albán nyelv az ország azon részein is hivatalos használatba kerülne a különböző állami szerveknél, ahol az albán kisebbség aránya nem éri el a lakosság egyötödét. A korábbi jogszabály 2001-ben született azt követően, hogy fegyveres konfliktus alakult ki az albán lázadók és a kormányzati erők között. Ennek értelmében mindazokon a helyeken, ahol az albán kisebbség tagjainak a száma meghaladja az összlakosság 20 százalékát, hivatalos nyelvként használható az albán. A 2,1 milliós Macedónia lakosságának mintegy egyharmada albán nemzetiségű.
(MTI)